A szűziesség egy olyan fogalom, melyet a földi emberek oly hihetetlenül leszűkítettek, hogy a tényleges jelentéséből semmi sem maradt meg; sőt még téves útra is vezették, aminek azt kellett természetes következményként maga után vonnia, hogy ez az elferdítés sok embernek hozott felesleges szorongást, sőt nagyon gyakran kimondhatatlan szenvedést is.

Kérdezzétek meg, ahol csak akarjátok, hogy mi a szűziesség, s valamilyen formában mindenütt a testi érintetlenség fogalmának a magyarázatát fogjátok válaszként kapni, a földi emberek számára legalábbis ebben csúcsosodik ki.

Ez teljesen azon emberek kicsinyes gondolkodásmódjáról tanúskodik, akik alárendelik magukat az észnek, amely maga vonta meg minden földi dolog határát, mivel képességeivel, melyek a földiből születtek, nem tud messzebbre hatolni.

Mily könnyű is lenne így az embernek szűziesnek tűnnie, s ezáltal önnön jó hírét keltenie, miközben hiú öndicsőítésben sütkérezik. De egy lépéssel sem jut ezáltal feljebb a fényes kertekhez vezető úton, mely Paradicsomként egy emberi szellem boldogságos végcélja.

Semmit sem használ a földi embernek, ha durvaanyagú testét érintetlenül tartja, szellemét pedig beszennyezi, amely azután sohasem fogja tudni átlépni azokat a küszöböket, amelyek fokról fokra felfelé vezetnek.

A szűziesség más, mint amilyennek azt az emberek gondolják, sokkal átfogóbb, sokkal nagyobb, nem kívánja, hogy az ember szembehelyezkedjék a természettel; ez ugyanis vétség lenne az Isten
Teremtésében vibráló törvények ellen, ami nem maradhat hátrányos kihatások nélkül.

A szűziesség egy földi fogalom a tisztaság számára, amely isteni. A szűziesség minden emberi szellem számára az a törekvés, hogy durvaanyagú tettre váltsa azt a megsejtett visszfényt, ami az isteni számára magától értetődő. A tisztaság isteni, a szűziesség pedig ennek utánzata az emberi szellem által, tehát egy szellemi képmás, mely a földi cselekvésben láthatóvá válhat, és amelynek láthatóvá is kell válnia.

Ennek alaptörvényként minden érett emberi szellem számára elegendőnek kellene lenni, hogy megvalósítsa a szűziességet. Azonban a Földön az ember hajlamos arra, hogy néhány önző vágytól hajtva önmaga előtt valami olyat színleljen, ami a valóságban egyáltalán nincs meg benne, csupán azért, hogy elérje vágyainak beteljesedését.

Az önzés vezetőn az élre tör, és elnémítja a valóban tiszta akarást! Az ember ezt sohasem fogja önmagának bevallani, hanem nyugodtan hagyja, hogy sodródjon. Ha már semmi mást nem tud magával elhitetni, akkor megtámadható önző vágyainak teljesítésére irányuló, gyakran nagyon egyértelmű törekvését a sors rendelésének nevezi, melynek engedelmeskednie kell.

Ezért vezérfonalként és támaszként az embernek még további tanácsokra van szüksége, melyek által átéli és felismeri, hogy a valóságban mi a szűziesség, ahogyan az Isten akaratában rejlik, aki nem akar a Földön különválást a természettől.

Az isteni szférában a tisztaság szorosan egybefonódik a szeretettel! Ezért az embernek a Földön sem szabad megpróbálnia szétválasztani őket, ha áldást remél tőlük.

Ám a Földön a szeretet is csupán csúf torzképe annak, ami valójában. Ezért, ha előbb nem változik meg, nem képes egyesülni a tisztaság valódi fogalmával.

Most mindazoknak, akik arra törekszenek, hogy elérjék a szűziességet, egy tanácsot adok, mely azt a támaszt nyújtja, amire az embernek szüksége van a Földön ahhoz, hogy úgy tudjon élni, ahogyan az a Teremtés törvényében nyugszik, s ahogyan az ezért Istennek is tetsző:

„Aki cselekedete közben is állandóan arra gondol, hogy benne bízó embertársának ne okozzon kárt, semmi olyat ne tegyen, ami azt utólag elszomoríthatja, az mindig úgy fog cselekedni, hogy szellemileg semmivel sem terheli magát, és ezért valóban szűziesnek lehet nevezni!”

Ezek az egyszerű szavak, amennyiben az ember helyesen megérti őket, az egész Teremtésen át biztosan oltalmazva kísérhetik őt, s felfelé vezethetik a fényes kertekbe, az ő voltaképpeni hazájába. E szavak jelentik a kulcsot a Földön való helyes tevékenykedéshez; ugyanis az igazi szűziesség rejlik bennük.

Az Isten Fia, Jézus pontosan ugyanezt fejezte ki az alábbi szavakkal:

„Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”

Óvakodnotok kell azonban attól, hogy a régi emberi hibákba essetek, és a szavak értelmét újra kiigazítsátok és részben elferdítsétek, hogy önös céljaitokat szolgálják, hogy megnyugtassanak benneteket, ha helytelenül cselekedtek, és embertársaitokat gondatlanságba ringassák, vagy azokat akár elbolondítani segédkezzenek.

Úgy fogadjátok magatokba e szavakat, ahogyan azokat a valóságban be kell fogadni, ne úgy, ahogyan kényelmesnek tűnnek számotokra, és ahogyan megfelelnek önös akarásotoknak. Ekkor majd olyanok lesznek számotokra, mint kezetekben a legélesebb kard, mellyel minden Sötétséget szétvághattok, ha csak akarjátok. Hagyjátok, hogy e szavak a helyes módon keljenek életre bennetek, hogy ujjongó győztesként hálával telve ragadhassátok meg az életet a Földön!