Ne gabalyítsátok magatokat hálóba, ti, akik a felismerésre törekedtek, hanem váljatok látókká!

Megváltoztathatatlan vezeklési kényszer nehezedik rátok az örök törvény által, amit sohasem háríthattok át másokra. Azt, amivel gondolataitok, szavaitok vagy tetteitek által megterhelitek magatokat, senki más nem oldozhatja fel, mint ti magatok! Gondoljatok bele, hiszen ha másként lenne, az isteni igazságosság csak üres szó volna, s vele együtt romba dőlne minden más is.

Ezért szabadítsátok fel magatokat! Egyetlen órát se késlekedjetek, hogy véget vessetek e vezeklési kényszernek! A jónak, a jobbnak az őszinte akarása, ami a valóban átérzett ima által nagyobb erőt nyer, elhozza a megváltást!

A jó őszinte, szilárd akarása nélkül a vezeklés sohasem történhet meg. Az alacsony rendű különben folyamatosan új tápra lel további fennmaradásához, s így mindig újabb vezeklést fog követelni, szüntelenül, úgy hogy az önmagát állandóan megújító folyamat csupán egyetlen bűnnek vagy szenvedésnek tűnik számotokra! Ez azonban egy vég nélküli lánc, amely mindig új szemet köt, még mielőtt az előző kioldódhatott volna.

Így aztán sohasem jön el a megváltás, mert állandóan vezekelni kell. Akár egy lánc, amely vasra verve a földön tart benneteket. Közben nagyon nagy a veszély, hogy még mélyebbre süllyedtek. Ezért végre szánjátok rá magatokat a jó akarására, ti, akik még evilágon, vagy fogalmaitok szerint már a túlvilágon vagytok! Az állandó jó akarás mellett el kell érkeznie egyszer minden vezeklés végének, mivel a jót akaró és ekképpen cselekvő ember nem ad új tápot újabb vezeklési kényszernek. S ezáltal elérkezik majd a szabadulás, a megváltás, az egyedüli, ami lehetővé teszi a Fényhez való felemelkedést. Hallgassatok az intő szóra! Nincs semmilyen más út számotokra! Senki számára sincs!

Ezzel azonban mindenki el is nyeri annak bizonyosságát, hogy sohasem lehet késő. Jóllehet egyes tetteiteket biztosan le kell majd vezekelnetek, fel kell oldanotok, azonban abban a pillanatban, amikor komolyan megkezdődik a jóra való törekvésetek, felállítjátok a határkövet vezeklésetek végére, s biztosak lehettek benne, hogy e végnek egyszer el kell érkeznie, s ezzel megkezdődik felemelkedésetek! Akkor majd örömmel láthattok hozzá minden bűn ledolgozásához. Ami még ezután ér benneteket, az a javatokra válik, közelebb hozza a megváltás, a szabadulás óráját.

Megértitek-e már annak jelentőségét, amikor azt tanácsolom nektek, hogy minden erőtökkel kezdjetek hozzá a jó akaráshoz, a tiszta gondolkodáshoz? Ne engedjetek belőle, hanem minden vágyatokkal, minden energiátokkal kapaszkodjatok bele! Felemel benneteket! Megváltoztat benneteket és környezeteteket!

Fontoljátok meg, hogy minden földi pályafutás egy rövid iskola, hogy ti magatok nem szűntök meg létezni, amikor levetitek hús-vér testeteket. Örökké élni fogtok, vagy örökre meghalni! Szüntelen boldogságot élvezni, vagy szüntelen szenvedni!

Aki úgy véli, hogy földi temetésével minden el van intézve, minden kiegyenlítődött, az forduljon meg, és járja a maga útját; ezzel ugyanis csupán saját magát akarja becsapni. Rémülten áll majd az Igazság előtt, s kálváriáját… meg kell kezdenie! Valódi énjét, megfosztva teste védelmétől, melynek sűrűsége falként vette körül, ekkor magához vonzza a vele azonos jellegű közeg, körülöleli és fogva tartja.

A jobb felé törekvő, komoly akarás összeszedése, ami felszabadíthatná, magasabbra vihetné, nehezebbé válik számára, hosszú időre lehetetlenné, mert csak az azonos jellegű környezet befolyásának van alávetve, amely nem hordoz magában egyetlen olyan fényes gondolatot sem, amely felébreszthetné, támogathatná. Kétszeresen kell mindattól szenvednie, amit megteremtett magának.

Emiatt azután a felfelé jutás sokkal nehezebb, mint hús-vér alakban, ahol a jó és a rossz egymás mellett jár-kel, amit csupán a földi test védelme tesz lehetővé, mert… ez a földi élet egy iskola, ahol minden „én”-nek megadatott a továbbfejlődés lehetősége saját szabad akarata szerint.

Ezért végre szedjétek össze magatokat! Minden gondolat gyümölcse rátok hull vissza, itt vagy odaát, nektek kell élvezni őket! Egyetlen ember sem menekülhet e tény elől!

Mit használ az nektek, ha e valóság elől fejeteket riadtan a homokba próbáljátok dugni, mint a strucc? Csak nézzetek bátran szembe a tényekkel! Ezáltal csak megkönnyítitek a dolgotokat; itt ugyanis gyorsabban lehet előrejutni.

Lássatok hozzá! De tudatában annak, hogy minden régit ki kell egyenlíteni. Ne várjatok arra, mint sok balga, hogy a szerencse azon nyomban ajtóstól-ablakostól rontson rátok. Talán sokan vannak közöttetek, akiknek még óriási láncot kell lefejteniük. De aki ezért elcsügged, az csupán önmagának árt, mert nem lehet ettől megkímélni és elvenni tőle. Tétovázással csupán mindent nehezebbé tesz magának, hosszú időre talán lehetetlenné is.

Legyen számára ösztönzés, hogy többé egyetlen órát se késlekedjék; ugyanis az első lépéssel kezd el csak élni! Boldog, aki erre buzdítja magát, leoldódik róla a lánc, egyik szem a másik után. Mérföldes léptekkel száguldhat előre, ujjongva és hálásan veheti az utolsó akadályokat is; hiszen szabad lesz!

A kövek, melyeket eddigi téves tevékenysége falként halmozott fel előtte, aminek meg kellett akadályoznia előrelépését, most nem hogy nem lesznek eltávolítva, hanem éppen ellenkezőleg, gondosan elé lesznek rakva, hogy felismerje és legyőzze őket, mert minden hibáját ki kell egyenlítenie. Azonban ámulva és csodálkozva látja majd hamarosan a szeretetet, amely közben körülveszi, mihelyt csak jóakaratot mutat.

Gyengéd kímélet könnyíti útját, mint ahogy anya segíti gyermekét első járásra tett kísérleteiben. Ha eddigi életének akadnak dolgai, melyek titokban aggasztották és ijesztgették, s amelyeket legszívesebben örökre szunnyadni hagyott volna… egészen váratlanul közvetlenül ezek elé lesz állítva! Döntenie, cselekednie kell. Feltűnően erre fogják késztetni kötődései. Ha azután bízva a jó akarás diadalában meg meri tenni az első lépést, akkor kioldódik a végzetes csomó, túljut rajta, s megszabadult tőle.

Ám alig oldódott fel ez a vétek, valamilyen formában már ott van előtte a másik, szintúgy követelve a feloldozást.

Így pattan szét egyik láncszem a másik után, melyek korlátozták, melyek le kellett, hogy nyomják. Oly könnyűnek érzi magát! S a könnyűség érzete, amit többen közületek egészen biztosan átéltek már valamikor, nem illúzió, hanem egy tény következménye. A nyomástól ekképpen megszabadult szellem könnyűvé válik, s a szellemi nehézségi erő törvénye szerint a magasba iramodik, abba a régióba, ahová most könnyűségének megfelelően tartozik.

Így kell állandóan felfelé haladni, a hőn áhított Fény felé. A rossz akarás lenyomja a szellemet, és elnehezíti, a jó akarás azonban felfelé hajtja.

Jézus már ehhez is megmutatta nektek az egyszerű utat, amely biztosan vezet a célba; mély igazság rejlik ugyanis az egyszerű szavakban: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat!”

Ezzel megadta a kulcsot a szabadsághoz, a felemelkedéshez! Mert megcáfolhatatlanul érvényes: Amit felebarátotoknak
tesztek, azt a valóságban csakis saját magatoknak teszitek! Egyedül magatoknak, mivel az örök törvények szerint feltétlenül rátok hull vissza minden, jó vagy rossz, akár már itt vagy odaát. Megérkezik! Ezért a legegyszerűbb utat mutatta meg nektek ezáltal ahhoz, hogyan értelmezzétek a jó akaráshoz vezető lépést.

Lényetekkel kell felebarátotoknak adnotok, természetetekkel! Nem feltétlenül pénzzel és javakkal. Hiszen akkor a vagyontalanok ki lennének zárva annak lehetőségéből, hogy adjanak. S lényetek, „önmagatok adásában”, a felebarátotokkal való bánásmódban, a figyelmességben, a megbecsülésben, amit szabad akaratotokból ajánlotok fel neki, rejlik a „szeretés” azon módja, amiről Jézus beszél nekünk, s ebben rejlik a segítség is, amit felebarátotoknak nyújtotok, mert ebben a szeretetben képes lesz önmagát megváltoztatni, vagy feljebb haladni, mert e szeretetben meg tud erősödni.

A szeretet visszasugárzásai azonban kölcsönhatásukban gyorsan felfelé emelnek benneteket. Általuk nyertek állandóan új erőt. Suhogó szárnyalással törhettek ezután a Fény felé…

Szegény balgák, akik képesek még azt kérdezni: „Mit nyerek, ha oly sok régi szokásomat elhagyom és megváltozom?”

Valamiféle üzlet ez, amit meg kell kötni? S ha csupán emberként nyernének általa megnemesülő lényükkel, akkor jutalomnak már ennyi is elég volna. De ez végtelenül több! Megismétlem: A jó akarás megkezdésével minden egyes ember a határkövet is lerakja vezeklési kényszerének végére, melynek eleget kell tennie, amely elől sohasem menekülhet. E tekintetben senki más sem léphet a helyébe.

Elhatározásával az ember tehát belátható véget szab vezeklési kényszerének. Ez olyan érték, mellyel a világ összes kincse sem érhet fel. Rabszolgaláncoktól szabadítja meg magát így az ember, melyeket állandóan saját maga kovácsol önmagának. S ezért rázzátok fel magatokat az álomból, mely elerőtlenít. Hagyjátok, hogy elérkezzék végre az ébredés!

Félre a bódulattal, mely bénítón azt a képzetet kelti, hogy az Üdvözítő általi megváltás kísérőlevél lett ahhoz, hogy egész életetek során gondtalanul egyfajta „egoizmusnak” hódolhassatok, ha végül aztán hívőkké váltok, megtértek, s az Üdvözítőbe és az Ő művébe vetett hitben távoztok erről a Földről! Balgák, ily silány, hiányos kontármunkát vártok el az Istenségtől! Hiszen ez a gonoszság gyámolítását jelentené! Gondoljatok erre, váljatok szabaddá!